Ma már rengeteg plusz kiegészítőt vásárolhatunk, ha mindenképp szeretnénk minőségi megfigyelő rendszert kialakítani magunknak.

Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy pontosan mire is van szükségünk, hiszen így tudunk pontosan úgy vásárolni, ahogyan szeretnénk. Vehetünk minden egyes kameránkhoz úgynevezett infravetőt, amelynek köszönhetően minden egyes kamera sokkal nagyobb látószöggel fog majd rendelkezni. Általában véve fontos, hogy megfelelő felszerelés mellett a karbantartásra és a kezelésre is oda figyeljünk, ez mellett pedig a 70 méteres bevilágítással rendelkező eszközök valóban komoly megfigyelési lehetőségeket tárnak elénk.

Mivel maga a készülék teljesen automatikusan kapcsol ki – és be is, így ezzel sem kell pluszban foglalkoznunk, valamint a LED-es fényforrásnak köszönhetően a rendszeres használat sem növeli meg túlságosan a villanyszámlánkat. A 30 fokos bevilágítási szögnek köszönhetően pedig akár a kisebb, akár pedig a nagyobb területek is probléma mentesen kontroll alatt tarthatóak.