A mozgás típusa minden esetben meghatározza magát a művelőjét is. Az aikido pilisszentiván területén igen kedvelt délutáni, esti elfoglaltság, hiszen a szervezők minden esetben úgy alakítják ki az edzések időpontját, hogy arra még azok is könnyedén el tudjanak menni, akik egész nap dolgoznak. Az aikido edzések minden esetben a gyakorlásra épülnek, nem pedig a harcra, tehát fontos kritérium, hogy az edzések során senki sem sérülhet meg. Amennyiben szeretnénk részt venni az edzéseket érdemes az interneten tájékozódni arról, hogy pontosan hol vannak edzések és mikor, hiszen így rendszeresen hozzá tudjuk alakítani a napi időbeosztásunkat. Az edzéseken való részvétel kötelez minket néhány dologra, többek között arra, hogy egy előre meghatározott, speciális ruhában cégezzük el a gyakorlatokat, valamint hogy a tagsági díjakat bizonyos időközönként befizessük. Ez lehet havi befizetés, amely az adott hónapra vonatkozik, vagy esetleg éves, ami a folyó évre vonatkozik. Az edző ruha megvásárlásra kapcsán pedig nyugodtan kérjünk segítséget a teremvezetőtől.