Ha egyáltalán nem tudjuk, hogy milyen irányba induljunk el a reklám piacon, érdemes valamilyen szinten tájékozódni, hiszen ennek köszönhetően tudunk majd a későbbiek során egy komplett marketing kampányt sikeresen levezényelni. Ami mindenképp lényeges és fontos, hogy az internetes portálokat is alaposan nézzük végig, hiszen nem csak tanulhatunk belőle, de a saját oldalunk esetleges hibáit is könnyedén megtalálhatjuk. Mivel pedig ha internet, akkor az instagram kampányok azok, amelyek szóba jöhetnek, ekkor pedig mindenképp fontos az, hogy egy komplett terv alapján készüljünk fel akár a napi szintű információ áradatra. Mivel pedig az interneten minden felgyorsult, így nem csak a feladott hirdetésünk tud megjelenni akár azonnal is, de az első érdeklődők és ügyfelek is rövid időn belül felveszik majd velünk a kapcsolatot. Ha pedig szeretnénk mindenképp profi szinten kezelni ezt a kérdést, érdemes egy olyan csapatra bízni, aki maximális szinten helyt áll és tudja, hogy mit kell tenni azért, hogy egy kampány meghozza azokat az eredményeket, amelyeket remélünk tőle.