Ha minőségi szigetelést végzünk egy házon, vagy egy nagyobb épületen, igen látványosak lehetnek az eredmények. Azonban ha mindennel készen vagyunk, jöhetnek a díszlécek, amelyek karaktert és egyedi megjelenést kölcsönöznek az épületnek. Természetesen ma már rengeteg megoldás és alternatíva közül választhatunk, éppen ezért mindenki megtalálhatja azokat a díszítő elemeket, amelyek még tökéletesebbé, még mutatósabbá teszik az egész épületet. Ha a szakemberek készen vannak, akkor pedig felajánlanak általában több fajta lehetőséget, sőt, még tanácsot is adnak, hogy az adott épülethez pontosan milyen díszlécet érdemes használni. Persze kültérre és beltérre egyaránt választhatunk néhány fajta lécet, azonban azt mindig tartsuk szem előtt, hogy a kevesebb, néha több, éppen ezért érdemes egyforma stílusú megoldások mellett letenni a voksunkat. Ha pedig egyedi feliratot is szeretnénk a házfalunkra, az sem probléma, hiszen a kivitelezést végző szakemberek ezzel is foglalkoznak. A felrakást pedig szintén ők végzik, így ez miatt sem kell egyáltalán aggódnunk.