Ha egy teljesen új ingatlanba költözünk, mindenképp fontos lehet, hogy a zárakat maximálisan cseréljük le, már az első pillanatban, hiszen csakis ebben az esetben lehetünk abban biztosak, hogy senki másnak nem lesz bejárása az adott helyiségekbe. Ha maga a zár egy igen különleges és modern megoldás, akkor érdemes ugyanolyan zárakat venni, hiszen így az ajtó nem csak egy ponton lesz védve, hanem akár nyolcon is. Fontos, hogy minden esetben tudjuk, hogy pontosan hogyan is kell viselkednie az ilyen záraknak. Az új beszerelése után persze elképzelhető, hogy az első használat alkalmával nehezebben működik a rendszer, de a zárszerelés területén tevékenykedő szakemberek minden esetben pontosan tudják, hogy milyen módon kell kialakítani a zárakat. Ugyanis ha folyamatosan csak a problémánk van a különféle zárakkal, akkor valóban komoly időpocsékolásba is kerülhet, ha több percbe is bele telik, mire el tudunk indulni az irodából, vagy éppen otthonról. Mivel pedig a záraknak mindig maximálisan kell működnie, így biztosak lehetünk abban, hogy a megfelelő mennyiségű figyelem meghozza majd a gyümölcsét.